A legjobb zárbetét

Azok a webáruházak, akik több gyártó zárbetétjeit forgalmazzák, csakis a vevő igényeit veszik figyelembe, hiszen mindenki különböző szempont alapján választ hengerzárbetétet. A magyarok esetében az ár dominál még ott is, ahol a biztonságnak kellene! Az egészen egyszerűtől (ami akár kínai – és ettől mi szakmailag elzárkózunk!) kezdve, egészen a prémium kategóriáig árulnak a webáruházak zárbetéteket, így mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb zárbetétet, amire úgy gondolja, hogy szüksége van.

Mi a fenti gondolatmenettel, zárszervizként és forgalmazóként egyaránt, nem értünk egyet, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy a webáruházak csakis haszonszerzés céljából árusítanak zárbetéteket. Ők már egy fogazott kulcsos Titan betétet is biztonságosnak tüntetnek fel, illetve egy D6-os, ötkulcsos, Kínában készülő, laponmart kivitelű zárbetétet is. E két zárbetét ára 1500-3000 Ft között van, és ezen már rajta van a webáruház haszna!

Persze a magyar embereknek az olcsóság kell, és elhiszik azt a blődséget, hogy ezek biztonságot nyújtanak. Az elmúlt 10+ év zárszerviz tapasztalataink azonban megerősítik azt, hogy 3000 Ft-ért biztonsági zárbetétet nem lehet kapni, még akkor sem, ha a nevében benne van a „biztonsági” szó. Továbbá azt is tudni kell, hogy mi ezeket maximum kertkapuba szerelnénk, mert a biztonsági fokozata esetleg erre jó.

Aki továbbra is a webáruházakat támogatja ezen a területen, az nyugodtan vegye meg ezeket a zárbetéteket. Aztán majd, ha finomnyitással, zártöréssel, magkihúzással, vagy beütő kulccsal bemennek a lakásba, akkor talán elgondolkodnak, hogy mennyire jó ötlet volt megrendelni a 3500 forintos zárbetétet. Bár többnyire ezek az emberek nem gondolkodnak.

A másik dolog, amit megcáfolnánk, amit a webáruházak hirdetnek, szó szerint idézve: „jelenleg, aki olyan terméket keres, amelyre egyértelműen kijelenthető az, hogy a „legjobb zárbetét” a hazai piacon, nem biztos, hogy talál megfelelő alternatívát”. (Már a mondat sem értelmes!)

Ezt tegyük azért tisztába. Mivel a megrendelő egyáltalán nem ért a zárakhoz, de a webáruházak sem, egy kis segítséget nyújtanánk azoknak az embereknek, akik tényleg a legjobb zárbetétet szeretnék megvenni a legjobb áron, és valódi biztonságot várnak el a pénzükért.

Menjünk sorjában. Papíron bevizsgált, MABISZ 6-os termékajánlási besorolást kapott az általunk forgalmazott izraeli RB LOCXIS zárbetét, amelyet 20 éve gyártanak folyamatosan. 2030-ig szabadalmi védelem alatt állnak a kulcsai, csak a hozzá tartozó kódkártyával és Magyarországon kizárólag a budapesti Kulcskirályban lehet hozzá kulcsot másolni. Ez a betét nem olyan papír kártyával vagy plasztik kártyával rendelkezik csupán, amit, ha bevisznek a Kulcskirályba másoltatni (mondván, hogy a kártya a zárhoz tartozik), a kulcsmásoló szakember kidobja a kukába, hogy ezek csak ámítások vagy gyártási számok, amire nincs szükség, a kulcsot simán és bárhol le tudják másoltatni.

Egy normális, minőségi biztonsági zárbetét ára, 31/31 mm-es alapméretben, 22.000 forintnál kezdődik. Aki ezt, vagy ennél magasabb összeget nem kíván rááldozni, azoknak mi nem tudunk segíteni, hiszen mi valóban a legjobb minőségű zárbetétet forgalmazzuk.

A webáruházak 100 százalékosan csakis a haszonkulcsra hajtanak, elvégre ebből élnek, ezt is meg lehet érteni.

Amit azonban mi értékesítünk, az 100 százalékos védelmet nyújt, hiszen akkor nem kapta volna meg a legmagasabb biztonsági besorolást a MABISZ-tól. Arról nem is beszélve, hogy zárszerviz keretében is értékesítve vannak a zárbetétek, amelyekre garanciát is kell vállalnunk. Ennek függvényében pedig nem használhatunk vacak minőséget a haszonszerzés érdekében, mert köt minket törvényileg a garancia. A sok garanciális csere pedig vinné a hasznot, így az egésznek nem lenne értelme. Ez a különbség köztünk és a webáruház között, neki csupán egy 14 napos pénz-visszafizetési garanciája van. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy zárszerviz keretében a biztonságra is figyelnünk kell, de nem volt rá még példa, hogy betörésre panaszkodtak volna a mi zárbetétjeink esetében az ügyfelek! Tehát tapasztalt zárszerelő szakemberek ajánlják a LOXCIS-t, akik ezt az életben tesztelték, nemcsak kiposztolták az oldalra, aztán hadd vigyék a népek!

Az RB LOCXIS zárrendszereit egyébként a világ 50 országában használják. A Mul-T-Lock brand is az övék volt mindaddig, míg az Assa Abloy 2000-ben meg nem vásárolt. Hát röviden ennyit az RB múltjáról és termékeinek minőségéről.

A legjobb zárbetét fúrás-, finomnyitás-, savazás-, magkihúzás-, törés- és másolás ellen védve van, ilyen az RB LOCXIS! Továbbá ide sorolhatjuk még a rendkívül széles termék-felhasználhatóságát, amit a zárbetét nyújtani tud. Ilyenek a következők: kitűnő ár-érték arány, hiszen mi vagyunk a közvetlen forgalmazók; fő- és vezérkulcsos rendszer készítése egy olyan szakemberrel, aki közel 20 évig a Mul-T-Lock nagy projektjeit tervezte; könnyen fogaskerekezhető; bármelyik hevederzárba beszerelhető; vészfunkció, azaz duplakuplungos változat is kialakítható belőle; belülről tekerőgombos kényelmi funkció is elérhető; óriási raktárkészletet biztosítunk (a webáruházakkal szemben, akik nem készleteznek, nem hiába a 2-3 napos, néha 2-3 hetes szállítás); 30 különböző méretben; felső zárakhoz rim cilinderrel; valamint elérhető már a postaládák zárjai között is.

Nálunk érdemes a legjobb zárbetétet megvásárolnia, ami minőségénél fogva nem a legolcsóbb kategória, ellenben tényleg a legjobb, ami kapható ma a magyar piacon.

Várjuk hívását, az zárbetétek az irodánkban személyesen átvehetők, vagy másnapi postai szállítással is megrendelhetők.

A kulcsmásolás tekintetében professzionális lehetőséget biztosítunk Kulcskirály partnerünkön keresztül, ahol az RB LOCXIS kulcsmásolás megvárható. Az üzlet hétfőtől péntekig reggel 8 és este 18 óra között, szombaton pedig 9 és 13 óra között várja a kiváló minőségű kulcsmásolatra vágyókat, jó parkolási lehetőséggel, profi kulcsmásoló szakemberekkel az ügyfelek szolgálatában, immár 20 éve.

rb zárbetét, rb zárbetét Budapest, zárbetét, zárbetét Budapest