Azonos zárlat készítés

Ejtsünk pár szót arról, hogy mit is jelent az azonos zárlat készítés, az azonos kulcsnyitás, mivel nagyon sok ember nem érti teljesen és szeretnénk elkerülni a konfliktusokat ez ügyben.

Az azonos zárlat, mint a nevében is benne van, azonos záródású, azaz egyforma kulccsal működő zárbetéteket jelöl. Tehát ha az ügyfél azt szeretné, hogy kettő vagy bármennyi általunk forgalmazott RB zárbetétet egy kulcs nyisson, akkor azt úgy tudjuk megoldani, hogy az ügyfél bediktálja nekünk a szükséges darabszámot, illetve a szükséges méreteket. Mi egy munkanapon belül, összekódoljuk azonos kulcsnyitásúra a zárbetéteket. Ez az azonosra kódolás készülhet RB Dynamic vagy RB LOCXIS betétekből, és bármennyi zárbetétet is kell összekódolnunk azonos zárlatúra, minden esetben összesen három darab kulcsot fog kapni a megrendelő, nem pedig, hatot vagy kilencet.

Ha például 3 zárbetétet kódolunk össze, akkor a három zárból kettőnek a kulcsai elvesznek, mennek a kukába, mert a harmadik zárnak a kulcsaira kódoljuk rá a zárbetéteket. Azoknak a zárbetéteknek a kulcsai, ahonnan a lekódolást végezzük, azok nem jók már semmire, hiszen nem a kulcsokat kódoljuk a zárbetéthez, hanem a zárbetéteket kódoljuk a kulcsokhoz, illetve a kártyán lévő csapméretekhez, külső- és belső csap szerint.

Tehát, ha valaki azonos zárbetéteket szeretne tőlünk vásárolni, akkor minden esetben kizárólag 3 darab kulcsot tudunk hozzá adni, és a további kulcsok másolásáról az ügyfélnek kell saját magának gondoskodnia. Mi nem vagyunk üzlet, mi egy nagykereskedés vagyunk, zárbetéteket csak úgy értékesítünk, hogy minden zárbetétet más és más kulcs nyit. Azonos zárlat esetén meg kell rendelni a rendszert, amit mi másnapra összerakunk. Előre nem kódolunk semmilyen betétet, mert nem tudjuk sem a pontos méretet, sem a darabszámot, sem pedig a típust (LOCXIS vagy Dynamic).

A zárbetét azonosítása egy komolyabb feladat, azt nyugodt körülmények között, asztalon szoktuk megcsinálni, másképpen ez nem kivitelezhető.

Ha esetleg lenne kérdése, amit a zárbetét kódolásával kapcsolatban nem ért, vagy más dologra kíváncsi, nyugodtan hívjon minket, kérdezzen, mi segítünk! Nagyon kellemetlen, ha pl. valaki messziről eljön hozzánk három azonos zárbetét miatt és az ügyfél 9 darab kulcsra számít, de csak hármat fog kapni.

06-30-265-5531

rb zárbetét, rb zárbetét Budapest, zárbetét, zárbetét Budapest
rb zárbetét, rb zárbetét Budapest, zárbetét, zárbetét Budapest